2010. július 19., hétfő

Még mindig cukkini

Merthogy 3 db-ot kaptunk. A középső a péntek esti grillpartin grilleződött. Az utolsó darab pedig egy pompás vendégség meglepetés-étele volt. Kb. 15 perc állt a rendelkezésemre, hogy valami könnyű, nyári, húsmentes ételt összedobjak. Hát ezt csináltam:
Két fej hagymát felcikkelyeztem, 6 gerezd fokhagymát nagyobb darabokra vágtam, majd olívaolajon összepároltam/sütöttem a kockákra vágott cukkinivel. Fűszernek a Kotányi zöldségekhez ajánlott grillfűszerét használtam. A végén még beledobtam 3 karikára vágott paprikát is. Mikor minden puha volt, az egészet összekevertem az előző napról a hűtőben maradt kukoricás barna rizzsel. Szépen tálaltam: mini mozarelákkal, paradicsommal és saját termesztésű ruccolával díszítettem. Hideg kovászos uborkám már csak a korona volt ezen a fenséges ételen.

2010. július 14., szerda

Cukkinis tésztaszósz

Már sok ötletet hallottam a cukkinis tésztaszószra vonatkozóan, most mindezeket vegyítettem az itthon található alapanyagokkal és isteni illatú könnyű, gyors nyári étel rotyog éppen a konyhában.
Fogtam egy közepesen nagy cukkinit, az egyik barátunk kertjében termett. Meghámoztam, majd lereszeltem egy nagy lyukú reszelőn. 4 nagyobb gerezd fokhagymát és két nagyobbacska újhagymát olívaolajon megfuttattam. Lereszeltem egy zöld zellerszálat is. A reszelt zöldségeket hozzáadtam az addigra már erősen illatozva piruló hagymákhoz, sóztam, borsoztam és fedő alatt negyed órát pároltam. 25 dkg tejfölt és ugyanennyi mascarponét ráöntöttem, kis lángon 10 percig hagytam még rotyogni. Közben apróra vágtam egy maroknyi petrezselymet és ruccolát, amit a tűzről levett szószba szórtam. Jól elkevertem, rátettem a fedőt és hagytam kicsit összemelegedni még egy negyed órát. Közben kifőtt a spagetti, nem volt más dolgom, mint összekeverni a szósszal. Reszelünk rá sajtot is.

2010. június 1., kedd

Közösségi kötős blog


"Együtt kötünk" címmel közösségi kötős blogot indítottunk minden kötni tudó és kötni vágyó arra járónak. Részletek itt: www.egyuttkotunk.blogspot.com

2010. május 16., vasárnap

Sütés nélküli túrótorta

Egy újságban találtam a recept eredetijét, kicsit változtattam rajta és így készült el ez a mennyei sütemény, eperrel a tetején. Adri barátnőm szerint egyébként pont így csinálják a skandináv országokban a túrótortát és tényleg nagyon emlékeztet az ikeás ilyesmire.
A tésztához az alábbiak kellenek:
35 dkg darált háztartási keksz
12 dkg olvasztott vaj vagy margarin
3 dkg porcukor
4 evőkanál víz
Ezeket összemorzsolgatom, gyúrogatom és egy normál méretű tortaforma aljára és oldalára nyomkodom, vagyis kibélelem vele a formát. Praktikus, ha levehető oldalú formát használok, ennek majd a tálaláskor lesz jelentősége. Berakom a hűtőbe, hogy amíg a krémet elkészítem dermedjen kicsit.
A töltelékhez szükségünk van 40 dkg túróra, 15 dkg porcukorra, 1 csomag vaníliás cukorra, 1 citrom reszelt héjára és egy kicsire a levéből is, 18 dkg olvasztott vajra. Miután ezeket habosra kikeverem a robotgéppel, szépen beletöltöm a hidegről kivett tésztába. A tetejére bármilyen gyümölcs mehet, én most epret tettem rá.
Visszatettem a hűtőbe két órára, leszedtem a forma oldalát és tatam, már szeltem is. Nagy sikere volt.

2010. március 30., kedd

Mosódió a dm-ben

Már régóta használok mosódiót, mert környezetbarát, praktikus, olcsó és nagyon meg vagyok elégedve a mosási teljesítményével: tiszták és pihepuhák lesznek a ruhák.
Eddig mindig bionagykerben vettem, de tegnap a dm-ben megakadt a szemem egy gyönyörű zsákocskán és legnagyobb meglepetésemre mosódió volt benne. Persze a franciák megint a szememmel fogtak meg- konstatáltam örömmel és már láttam is a szép zsákocskát a mosógépem mellett díszelegni.
Na, de vissza a praktikumhoz: a zsákban egy francia cég által csomagolt, forgalmazott mosódió és pamutzsákocska volt. A fél kg-ós mosócsoda ebben a szép ruhában 2990 Ft-ba került, amit a 15%-os kuponommal vásároltam meg. Mivel egy adag (4-5 szem) diócska 3-4 mosást is kibír, ezért a fenti árért kb. 70 mosás hozzávalóját vettem meg. Az eddig is ismert pozitív tulajdonságok mellett a dm még egy pluszt adott: a termék a magyar Fair Trade Center által is minősített méltányos kereskedelmi szabályokkal került hozzám. Én legalábbis elhiszem ezt és örülök neki.

*A kép innen van.

2010. március 26., péntek

Hamis rakott kel

Meggyónom: becsaptam a gyerekeket. De a jó ügy érdekében bocsánatosnak tekintem a bűnömet és más erre járó, nem annyira húspárti anyukát, apukát is csalásra buzdítok. Azt hiszem, ebben az esetben megéri a mellébeszélés.
Rakott kelt készítettem, hús nélkül, amit mégis megettek gyanakvó, húsimádó utódaink. Sőt, a férjem is, aki se nem gyanakvó, se nem húsimádó, mégsem jött rá, hogy bizony ez egy vegán rakott kel:-)
Így készült:
Leveleire bontottam egy közepes fej, tömött kelkáposztát és egyet forraltam rajta zöldségkeverékes (biovegetás), enyhén sós vízben. Közben beáztattam egy csomag currys-hagymás gabonafasírtport a leírása szerinti két dl vízbe. Megpucoltam és felaprítottam egy fej vöröshagymát és két gerezd fokhagymát, felkockáztam egy paprikát és beledobtam egy pici paradicsompürét, majd az egészet meghintettem pirospaprikával, előtte még sóztam, borsoztam- vagyis csináltam egy pörköltalapot. Eddig mindent úgy csináltam, ahogyan a húsos rakott kelnél szoktam, eztán kezdtem a fondormányt: háromszoros mennyiségű vízben kevés sóval félig megfőztem 15 dkg barna rizst és 15 dkg hajdinát. A 20 percig ázott fasírtport hozzáadtam a paprikás alaphoz, folyamatos kevergetés mellett (hogy szétessen apró darabokra) kb. 5 percig rotyogtattam, majd hozzáadtam a rizs-hajdina gabonakeveréket is és még így is főztem 5 percig. Ezután egy enyhén olajozott tepsibe rétegelve leraktam: káposzta-töltelék-káposzta-töltelék-káposzta sorrendben. 200 fokon 50 percig sütöttem fólia alatt, utána még tíz percig fólia nélkül.
Na, ki fog még húsevőket galád módon kicselezni?

2010. március 15., hétfő

Hajdina

Ez a nagyon finom és egészséges gabonaféle már régóta felfedezésre várt nálunk. Ma végre el is jött a napja, hogy az alábbi finom köretet ügyeskedjem belőle:
25 dkg hajdinát felraktam 3-szoros mennyiségű vízben főni, enyhén sóztam. Egy kisebb kínai kelt laskára vágtam és olívaolajon együtt pároltam egy nagyobb fej lila hagymával és egy fél szár póréhagymával. Sóztam, borsoztam és két csipetnyi kakukkfüvet is szórtam rá. Kb. 20 perc alatt puha lett minden, ekkor a hajdinát hozzákevertem a kínai keles finomsághoz, majd két teáskanál lenmaggal meghintve még öt percig rotyogtattam őket. Körteként ettük: ki rántott sajthoz, ki pedig falafelhez.