A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kreatív. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kreatív. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 1., kedd

Közösségi kötős blog


"Együtt kötünk" címmel közösségi kötős blogot indítottunk minden kötni tudó és kötni vágyó arra járónak. Részletek itt: www.egyuttkotunk.blogspot.com

2010. január 31., vasárnap

Téli évszakasztal

A tél beköszöntével (már ha olyan igazi telünk van, mint idén) a sok hó mindent eltakar a természetben. Ilyenkor a lakásba varázsolt természet is erről szól: az évszakasztalra egy fehér selyem kerül, ami a havat jelképezi, kristályok, melyek a természetnek azon kincsei, amik télen is gyönyörűek és a hópelyhek kristálylétére utalhatunk velük. Ilyenkor a világot a Télkirály uralja. Aztán, ahogy közeledik a tavasz, még egy szereplő jelenik meg: a Jégolvasztó asszonyság, aki kezében söprűjével szépen, fokozatosan eltünteti a havat (vagyis a fehér selymet) az asztalról, hogy átadja helyét Földanyának és gyermekeinek. Na, de róluk majd márciusban mesélek.
A képeken látható Télkirályt és Téltündért Andi barátnőm készítette, méhviasz gyurmából, a Jégolvasztó asszonyság pedig többünk közös kézimunkájának eredménye.





2010. január 22., péntek

A mai levesem

Ma vegetáriánus vendégünk volt ebédre és nagy hideg is volt, így egy kiadós levest terveztem és persze A kenyeret. Mivel nem minden volt itthon, ami egy klasszikus zöldborsó leveshez kellett volna, ezért alkottam és nagyon finom lett.
Mascarponés zöldborsó levest főztem.
Kivettem a fagyasztóból 1 kg zsenge zöldborsót. Feltettem főni egy fej vöröshagyma és kb. 1 kg karikára vágott sárgarépa társaságában. Mikor már minden jó puha volt, a hagymát kipecáztam és a levest besűrítettem a hűtőben talált 2dl mascarone, 1 dl tejföl és 2 evőkanál liszt keverékével. Ezt az elegyet lassacskán adagoltam, a habverőmmel kicsit eldolgoztam és csak ezután jött a következő adag. A színfokozás érdekében két kiskanál pirospaprikával is meghintettem a végén. Főztem bele grízgaluskát is. Isteni lett.

2010. január 13., szerda

Kötött Cipelő Cicák

Van egy drága barátnőm, hat gyereke van és nagyon kreatív. (Nekem ez már hárommal is alig megy...) Ő találta ki ezt a fantasztikus és egyszerű ötletet, ami azért nagyon klassz, mert kezdő kötögető gyerekek is simán meg tudják csinálni. (Kriszti éppen most ír egy nagyon praktikus sorozatot a blogjában arról, hogy hogyan tanítsuk a gyerekeket kötni, ajánlom mindenkinek!) Kezdő, újrakezdő kötögető anyukáknak is ajánlom, egyszerű nagyon!
A Cipelő Cicák, ha netán valaki nem tudná, Berg Judit mesehősei, nagyon kedves, olvasmányos mesefolyamot írt már róluk, több kötetben. Nálunk is nagy kedvenc, úgyhogy az elsős és másodikos, lelkesen kötögető gyermekem nagy kedvvel fogott hozzá az elkészítésükhöz. Szükség van először is fonalra. Mivel én szeretem és fontosnak tartom, hogy természetes legyen az alapanyag, gyapjúfonallal dolgoztunk.
Ha már tapasztalatos a blog, idekívánkozik egy nagyon pozitív tapasztalat a Steinerbaba nevű internetes boltról. Legutóbb tőlük rendeltem vastag gyapjúfonalat a gyerekeknek és nagyon szívet melengető eljárásban volt részem. Majd lett hatalmas örömünk is, a doboznyi gyönyörű színű, kiváló minőségű, gyerekeknek kötésre maximálisan ajánlott fonal megérkezésekor. Mindkét gyerek választott egy-egy színt és 5-ös tűvel fogtak hozzá a munkához. Tíz szemet szedtek fel a tűre és kötöttek egy 15 cm hosszú darabot, csak sima szemekkel, vagyis lustakötéssel. Az elkészült darabot félbehajtottuk, kitömték gyapjúval, összevarrtuk. A kezeket is lehet kötni, mi ott körmöcskét használtunk és belevarrtuk a testbe az összeillesztéskor. Fontak egy farkincát, amire rábiggyesztettünk három szép gyöngyöt, és három műanyag gyöngyből kialakítottuk-szintén rávarrással- a szemeket és az orrot. Ajándék lett belőlük, két kis gazdájuk a messzi északon szeretgeti őket:-) Mielőtt elutaztak, készült róluk egy fotó, íme, ők a mi cicáink:

2009. október 5., hétfő

Függődísz őszi gyönyörűségekből

Van az iskolában egy anyuka, akinek olyan, de olyan gyönyörűségek jutnak az eszébe nap mint nap, hogy csak bámulok. Ez az egyszerű ötlet is tőle van és megvalósításban is nagy segítséget nyújtott azzal, hogy összegyűjtött több kosárnyi őszi termést, levelet, virágot. Vásárolt sok-sok erős cérnát és erős tűt. Hozott magával szöget és kalapácsot. Kitapasztalta, hogy érdemes valami vízszintessel kezdeni a felfűzést, illetve hogy a gesztenyét, makkot szöggel lyukasszuk át és így könnyű őket felfűzni. Szóval mindent elénk tett. Nekünk már csak fel kellett fűznünk a sok mindenfélét, türelmen és kitartáson kívül másra nem is volt szükségünk. Íme az eredmény:

2009. szeptember 18., péntek

Őszi évszakasztal

Waldorf-intézményekben szokás, hogy az ovis csoportszobában, a tanteremben évszakasztal áll. Itthon is csináltunk egyet, nagy öröm volt a készítése. Fogtunk egy használaton kívüli kis asztalt, aztán flangáltunk egy nagyot a környéken és összeszedtünk mindenfélét: terméseket, virágokat, szirmokat, leveleket, köveket. Hazaérve a gyerekek elrendezték őket az asztalon. Azóta is rájárnak: rakosgatják, átrendezik, díszítgetik. És közben észrevétlenül megélik ennek a szép évszaknak a gyönyörűségét. Jó látni napról napra, ahogyan változnak a kincsek: hervadnak a szirmok, száradnak a magok, levelek, úgy, mint kint, a természetben. Lakásdísznek sem utolsó:-)

2009. augusztus 14., péntek

Házilag készült gyurma

Egy borongós, esős napon könnyen érezhetjük magunkat szuperanyunak, ha gyurmát főzünk a marakodó gyerekeknek. Biztos siker, kevés ráfordítás időben és anyagiakban is és egy szuper minőségű gyerekjátékot alkotunk.
Én így csináltam:
Hosszasan hallgattam Tündérlányom nyaggatását, hogy szerezzem meg a receptet Ágitól.
Megszereztem, elvesztettem, megszereztem, elvesztettem, megszerezetem.
Íme (azért is, hogy én se veszítsem el többet):
Kell hozzá:
20 dkg liszt
10 dkg só
1 kiskanál citromsav
1 evőkanál olaj
3 dl víz
ételfesték
Ezekből két dolog az, ami nekünk általában nincs itthon: a festék és a citromsav. Aggódtam is, hogy hol szerzem be, de végül is a hozzánk legközelebbi hipermarketben elsőre kaptam mindkettőt, gondolom, így van ez mindenhol.
A készítés nem tart tovább öt percnél: egy lábosban összekeverjük a hozzávalókat. Egy folyékony masszát kapunk, amit nagy lángon összerottyantunk. Kb. egy perc kevergetés után elkezd összeállni, még mielőtt forró lenne. Kivesszük a lábosból, átgyúrjuk és hagyjuk kihűlni. Aztán indulhat a banzáj.
Nekünk három színű gyurmánk lett, mivel piros és sárga festéket vettem. Lehet kávéval is színezni, de mi azt nem próbáltuk. A fenti mennyiséget (színenként egy adag a recept alapján) 4 részre osztva kb. annyi jut egy gyereknek minden színből, mint a poharas gyurmából egy pohár. (A sárga színből fél adag készült, az volt a próba, a többi teljes adag.) Az állaga kiváló. Használat után zacskóba téve hűtőben 2 hónapig is eláll. Ha esetleg kiszáradna, vizes kézzel gyúrjuk át a következő használat előtt.