A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bio. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bio. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 18., vasárnap

Erősítő krém

Kis ovisunk méltán kedvenc étele itthon is elkészült. Fogtam 4 db céklát, hámoztam, lereszeltem. Hozzákevertem 3 evőkanál lágy vajat, 2 evőkanál olívaolajat, 1 fej fokhagymát préselve. Sóztam, tettem bele egy evőkanál mézet is. Kenyérre kenve mennyei. A neve pedig onnan ered, hogy mivel nagyon egészséges, sok ilyez esznek az ovisok és az óvónénik meséje szerint ettől majd igazán erősek lesznek.

2010. augusztus 25., szerda

Süti kemény szilvából

A tegnap nálunk vendégeskedő gyerekekkel kiegészült siserahad öntevékenyen leszedte az öreg szilvafánk idei szép termését. Én még vártam volna úgy két hetet, de így legalább épek, szépek a még nem teljesen érett szilvaszemek. És kemények. Ez persze a gyerekeket nem zavarja: boldog-büszkén ropogtatják az egyébként így is meglepően zamatos szemeket. Én pedig sütit ígértem mára. Sütit- kemény szilvából.
Így készült:
25 dkg szilvát magoztam ki, apró darabokra aprítottam a zöldségaprítóban, majd összekevertem egy teáskanál fahéj és két teáskanál barna cukor keverékével.
40 dkg lisztet, 40 dkg olvasztott margarint és 20 dkg barna cukrot összekevertem 10 tojás sárgájával, 2 zacskó sütőporral, végül a 10 tojás fehérjéből felvert habbal. Ezután hozzáadtam a darált szilvát. A legnagyobb tepsimet kibéleltem sütőpapírral, beleöntöttem a masszát. 200 fokra előmelegített sütőben fél órát sült.
Mivel vacsorára esszük, tavalyi szilvalekvárba lehet majd tunkolni.

2010. március 30., kedd

Mosódió a dm-ben

Már régóta használok mosódiót, mert környezetbarát, praktikus, olcsó és nagyon meg vagyok elégedve a mosási teljesítményével: tiszták és pihepuhák lesznek a ruhák.
Eddig mindig bionagykerben vettem, de tegnap a dm-ben megakadt a szemem egy gyönyörű zsákocskán és legnagyobb meglepetésemre mosódió volt benne. Persze a franciák megint a szememmel fogtak meg- konstatáltam örömmel és már láttam is a szép zsákocskát a mosógépem mellett díszelegni.
Na, de vissza a praktikumhoz: a zsákban egy francia cég által csomagolt, forgalmazott mosódió és pamutzsákocska volt. A fél kg-ós mosócsoda ebben a szép ruhában 2990 Ft-ba került, amit a 15%-os kuponommal vásároltam meg. Mivel egy adag (4-5 szem) diócska 3-4 mosást is kibír, ezért a fenti árért kb. 70 mosás hozzávalóját vettem meg. Az eddig is ismert pozitív tulajdonságok mellett a dm még egy pluszt adott: a termék a magyar Fair Trade Center által is minősített méltányos kereskedelmi szabályokkal került hozzám. Én legalábbis elhiszem ezt és örülök neki.

*A kép innen van.

2010. március 15., hétfő

Hajdina

Ez a nagyon finom és egészséges gabonaféle már régóta felfedezésre várt nálunk. Ma végre el is jött a napja, hogy az alábbi finom köretet ügyeskedjem belőle:
25 dkg hajdinát felraktam 3-szoros mennyiségű vízben főni, enyhén sóztam. Egy kisebb kínai kelt laskára vágtam és olívaolajon együtt pároltam egy nagyobb fej lila hagymával és egy fél szár póréhagymával. Sóztam, borsoztam és két csipetnyi kakukkfüvet is szórtam rá. Kb. 20 perc alatt puha lett minden, ekkor a hajdinát hozzákevertem a kínai keles finomsághoz, majd két teáskanál lenmaggal meghintve még öt percig rotyogtattam őket. Körteként ettük: ki rántott sajthoz, ki pedig falafelhez.

2009. szeptember 28., hétfő

Töltött sült alma

Aki jót akar enni, azonnal csináljon ilyet! ISTENI!!!!
6 db nagyobb alma közepét (lényegében a magházat) kivájtam az ikeás krumplipucolómmal. Az így keletkezett üregbe beledugtam egy szem aszalt szilvát, erre rácsorgattam egy pici mézet, rászórtam 4 kávéskanál darált diót, majd még egy kis mézzel édesítettem.


A sütőt maximumra állítottam és az édes kis almasütiket betoltam kb. fél órára. Az eredmény mennyei, laktató, viszont csúnya. Ezért (is) kell gyorsan megenni:-)


Holnap úgy fogom kipróbálni, hogy aszalt szilva, szilvalekvár, méz és egy pirinyó fahéj lesz a töltelék.

2009. augusztus 25., kedd

Narancsolaj

Újabb sikeres suvickoláson vagyok túl. Szerintem mindent elmond a szerről, amit használtam, hogy ki- és leszedi a lecsepegett viaszfoltokat, sőt még a vadiúj széldzsekire ráfolyt fenyőgyantát is. Az illata páratlan és nagyon kevés fogy belőle. Ajánlom! Bővebb infóért katt ide és ide.

2009. június 6., szombat

Újkrumplis egyszerűség

Inkább ötlet, mint recept, de megosztom, mert könnyű, gyors, egészséges és szezonja van.
Végy egy adag újkrumplit, kockázd fel. Darabolj fel újhagymát és fokhagymát nagyobb darabokra, esetleg sárgarépát. Keverd őket össze, majd sózzad, borsozzad, önts rá bőségesen olívaolajat, szórj rá egy adag lenmagot. Fedő alatt puhítsd forró sütőben kb. fél órát. Ügyesen vedd ki (ne úgy, mint én ma) és szórj rá friss petrezselymet, majd tedd vissza fedő nélkül pirulni még kb. 20 percre.
Isteni sült csirkével, kovászos ubival, de tejfölös uborkasalátával is. Húst nemevőknek magában is ajánlom, persze.

2009. május 12., kedd

Tejfölös-tonhalas kence

Nem volt kedvem ma meleget ebédelni. A gyerekek borsófőzeléket kaptak, magamnak meg csináltam egy isteni kencét, amit olívás chibattára kentem. Így készült:
1 doboz tejföl
1 tonhal-konzerv
kb. 10 szem magozott olívabogyó felkarikázva
1 lilahagyma apróra vágva
1 szál újhagyma feldarabolva
pár csepp citrom
pár tekerés frissen őrölt bors
Ezeket összekevertem, picit állt a hűtőben és már ettem is. A tetejére paradicsom került és saját bazsalikom. Szóval egy nagyon bonyolult receptet tapasztaltam meg ma:-) És ez is lehet bio.

2009. április 30., csütörtök

Avokádókrém

Finom, egyszerű, ízletes, nem kell hozzá sok minden. Én így szoktam készíteni:
Veszek két darab avokádót. Ha kemény, pár napra banán mellé teszem, megpuhul.
Szétvágom, a szép nagy magját a gyerekeknek adom játszani. A belsejét kikaparom, egy tálkába teszem. Hozzáadok egy cseppnyi olívaolajat, hogy krémesebb legyen, aztán ízesítem egy pici frissen őrölt borssal(kb. 3 tekerés), 2-3 gerezd fokhagymával, pár csepp citrommal. És már ehetjük is: pirítósra, kétszersültre, akármire kenve. Ha esetleg marad, hűtőbe teszem. Másnapra kissé megbarnul, de az íze ugyanolyan finom.
Nagyon egészséges (koleszterinszintet csökkenti), tápláló. Lehet bio is, minden hozzávaló könnyen beszerezhető biováltozatban is.

2009. április 20., hétfő

Grízpuding vagy grízfelfújt (???)

Nagyon régóta szerettem volna megtanulni elkészíteni, most a húsvéti nyuszi segített ebben, Eszti sógornőm kezei által. Ő készítette el a családi locsolós bulira, azóta már én is megcsináltam, imádom!

Kell hozzá:
1 l tej
10 ek. dara (búza vagy kukorica)
egy csipetnyi só
3 egész tojás
1 tojás sárgája
méz vagy cukor ízlés szerint
lekvár a tálaláshoz

A grízt megfőzöm a tejjel és a sóval, úgy, mintha tejbegríz készülne. A végén édesítem, hogy le ne égjen. Utána beleütöm a tojásokat és a plusz egy sárgáját. Sütőpapírral bélelt őzgerincformába öntöm, a tetejét is lefedem sütőpapírral és 180 fokon kb. fél óráig sütöm. Ha van rá idő, érdemes megvárni, míg kihűl, mert hidegen az igazi:-) Mellé lekvár jöhet, eperrel a legfinomabb szerintem, de nálunk mással is nagyon népszerű édesség.
Ezt is könnyen lehet bio-változatban készíteni, ha a jelen gazdasági helyzetben még futja rá:-)

2009. április 5., vasárnap

Mandulagyulladás kezelése gyengéden

Sajnos nagyon nehezen keveredünk ki ezekből a kora tavaszi vírusokból. A múlt héten mandula- és külső fül-gyulladása volt kislányunknak.
Nehezen javult a homeopátiás szerektől, ezért a múltkori hagymás fülpakolás hatékonyságán felbuzdulva újra átlapoztam a Nagy Gyermek-kalauzt. Citromos borogatást ajánlott, kipróbáltam, nagy sikerrel, az alábbiak szerint:
A SPAR-ban vettem bio citromot, egy szemet felkarikáztam 5-6 vékony szeletre. Négybe vágtam egy textilpelenkát, egy ilyen negyed pelenka közepére sorba raktam a citromszeleteket. Összehajtogattam, kicsit megnyomkodtam, éppen csak annyira, hogy a citrom levet eresszen. Készítettem egy másik ugyanilyet a másik mandulára, majd gyapjúsállal a lányka nyakára erősítettük őket. 20 percig hagytuk rajta, reggel is és este is. Szépen lelohadt a gyulladás, 4 nap alatt. Mellette még Lymphomiosot-cseppeket kapott, egy órával a pakolások levétele után.

2009. március 17., kedd

Terka mama-féle túrós süti

Egy ovis-iskolás baráti család vendégségben volt nálunk. Persze nem készült el a tervezett süti, mire az anyuka megfűzött, hogy próbáljuk ki ezt a receptet. Az apuka nagyanyjától, Terka mamától tanulták. Így lett a neve az, ami, és azóta is nagy kedvenc nálunk. Szívesen sütöm, mert egyszerű (egy tálban, habverővel kevergetve össze lehet állítani) és a siker garantált:-)
Szóval:
8 tojás
2x 2,5 dl joghurt
3 joghurtos pohár cukor
4 joghurtos pohár liszt
1 joghurtos pohár olaj
2 cs. sütőpor
2 cs. vaníliás cukor
Ezeket összekevergetem egy tálban, aztán beleöntöm a nagy tepsimbe. Utána a tetejére szórok fél kg túrót, amit előtte ízesítek (citrommal, mézzel, cukorral, vaníliával, ízlés szerint) és a túrót megszórom valamilyen gyümölccsel. Nálunk sok meggy és cseresznye van a fáinkról a fagyasztóban, leginkább ezeket használom, de volt, hogy csak kókuszreszeléket és szeletelt mandulát szórtam a túróra.
200 fokon sütöm, kb. fél óráig. Ez az adag akkor készül, ha vendégeink vannak, különben felezem, akkor elég ötünknek.
Ez is könnyen lehet bio, ha van rá módunk.

2009. március 12., csütörtök

Rizsfelfújt/rizskoch, rizskók:-)

Ha tehetném, igazából ilyen konyhát vezetnék. Az Ági által leírt ételek teljesen megfelelnek az igényeimnek, az ízlésemnek. Sajnos, mivel a családom többi tagja másfelé tendál, nem tudom egy az egyben koppintani a fenti blogban megjelent recepteket, helyette zsonglőrködöm. Próbálok egészséges, de a hagyományos konyha kedvelőinek is megfelelő ételeket főzni, sütni. Lassan kialakul a repertoárom és ahogy gyűjtögetem a receptjeimet döbbenten vettem észre, hogy leginkább azok az ételek kerülnek az asztalunkra, melyekkel imádott szuperszakács Nagymamám jóltartott bennünket gyerekkoromban.
Na, a rizskók is egy ilyen étel. (Nagyikám így hívta, ha írta volna, biztosan így írta volna, nem flancolok én se:-)
Hozzávalók egy 5 tagú, eléggé nagy étkű családnak:
50 dkg rizs
fél l tej
8 dkg vaj
16 dkg cukor
1 zacskó vaníliás cukor
egy citrom reszelt héja
8 tojás
csipetnyi só
a tálaláshoz lekvár
Megfőzöm a riszt, én pont úgy, ahogy a tejberizst szoktam: beleteszem a vajat, a sót és annyi vizet, ami ellepi. Mikor ez a víz elfőtt, hozzáadom a tejet és a vaníliás cukrot, megvárom, míg abban jól megpuhul. Ezt nem édesítem, hanem a tojások sárgáját kikeverem a cukorral és a citromhéjjal. A fehérjéből kemény habot verek, az egészet összekeverem és sütőpapírral bélelt jónagy tepsibe öntöm. 200 fokon kb. 20-25 perc alatt készre sütöm. Még melegen felkockázom és folyós lekvárokkal- kinek melyikkel ízlik- tálalom. A képen a saját szilvánkból főtt szilvalekvárral látható.
A rizskók hozzávalói könnyen beszerezhetőek biováltozatban is, a SPAR-ban pl. mind van, talán vaníliás cukor nincs csak.

2009. február 26., csütörtök

Biobarlang

Évek óta ettől a webáruháztól rendelek. Korrektek, korszerűek, minden van, amit mi használunk és amiért régebben hosszú köröket futottam különböző helyeken. Igaz rájuk a szlogen: Mindent egy helyen! De tényleg, a zöldségtől, husitól a Hauschka termékekig minden van náluk.