A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suvick. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suvick. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 30., kedd

Mosódió a dm-ben

Már régóta használok mosódiót, mert környezetbarát, praktikus, olcsó és nagyon meg vagyok elégedve a mosási teljesítményével: tiszták és pihepuhák lesznek a ruhák.
Eddig mindig bionagykerben vettem, de tegnap a dm-ben megakadt a szemem egy gyönyörű zsákocskán és legnagyobb meglepetésemre mosódió volt benne. Persze a franciák megint a szememmel fogtak meg- konstatáltam örömmel és már láttam is a szép zsákocskát a mosógépem mellett díszelegni.
Na, de vissza a praktikumhoz: a zsákban egy francia cég által csomagolt, forgalmazott mosódió és pamutzsákocska volt. A fél kg-ós mosócsoda ebben a szép ruhában 2990 Ft-ba került, amit a 15%-os kuponommal vásároltam meg. Mivel egy adag (4-5 szem) diócska 3-4 mosást is kibír, ezért a fenti árért kb. 70 mosás hozzávalóját vettem meg. Az eddig is ismert pozitív tulajdonságok mellett a dm még egy pluszt adott: a termék a magyar Fair Trade Center által is minősített méltányos kereskedelmi szabályokkal került hozzám. Én legalábbis elhiszem ezt és örülök neki.

*A kép innen van.

2009. október 17., szombat

30 fok

Elolvastam a férjem új ingének kezelési útmutatóját. Az ing nem magyar, angol, így sajnos a rajta lévő ötlet sem magyar, pedig nagyon jó: ne moss 40 fokon, a 30 is elég. 40% energiát sprórolhatsz. Mondjuk a 40% nem tudom, hogy jön ki, de szerintem teljesen logikus ötlet. Hiszen a gyerekek iskolába hordott ruhái, a férjem munkába felvett ingei szinte egyáltalán nem koszosak, csak rájuk fér egy kis lögybölés. Úgyhogy mától 30 fokon mosom, azt, amit eddig 40-en. Köszi, maks&spencer!
(A kép a foltvarazs.hu-ról van.)

2009. október 14., szerda

Mosogatógép-tisztítás

Mielőtt lett mosogatógépem, Adri barátnőmtől sokszor hallottam, hogy a mosogatógép nem más, mint a fehér ember legjobb barátja. Miután nekünk is lett Kis Drágánk, hamar megtapasztaltam eme bölcselet igaziságát. Óvtam, féltettem a legjobb barátunkat: a Legjobb, legdrágább tablettát vettem, hozzá pedig az azonos márkájú tisztítót és ahogyan írva vala: tisztítottam rendszeresen.
Aztán 3 év után elkezdett csúnyán mosogatni. Minden előírás betartása ellenére. Foltok, rajta maradt ezmegaz az edényeken... Szerelő lett a vége. Két fiatal srác jött, reklámoznám őket, de sajnos ellopták a táskámat, benne a mindent tudó füzetemmel, benne az ő elérhetőségükkel. Jöttek és csak ámultam, bámultam, mintha legalábbis Németországban lettem volna. Precíz, gyors munka, alapos takarítás maguk után és közben még a gyerekeket is szórakoztatták, mindezt reális áron. Tőlük kaptam az alábbi jó tanácsokat, immár két éve, és a kis drágánk azóta is TÖKÉLETESEN végzi a dolgát:
1. Attól, hogy a mindenféledolgokat tartalmazó tabletták tartalmaznak sót is, adjunk sót a gépnek, mert segít levinni a sokmindent a csövek faláról. Így nagyobb eséllyel maradnak a csövek tiszták, átjárhatóak.
2. Felejtsük el a géptisztításra kínált szuperségeket, a fiúk szerint azoktól csak koszosabb lesz a gép:-) Mossuk a szűrőket gyakran (én hetente 1x szoktam) és havonta egyszer öntsünk egy liter 10%-os ecetet a gépbe és üresen indítsuk el így magas hőfokon. Ezt egyébként a mosógéppel is így csinálom azóta.
3. Nem a Legjobb tabletták a legjobbak. Keressük meg a nekünk, a mi kis drágánknak valót. Én a DM Nature tablettára esküszöm, ár-érték-környezetbarátság szempontjából szerintem kiváló.

2009. augusztus 25., kedd

Narancsolaj

Újabb sikeres suvickoláson vagyok túl. Szerintem mindent elmond a szerről, amit használtam, hogy ki- és leszedi a lecsepegett viaszfoltokat, sőt még a vadiúj széldzsekire ráfolyt fenyőgyantát is. Az illata páratlan és nagyon kevés fogy belőle. Ajánlom! Bővebb infóért katt ide és ide.

2009. augusztus 4., kedd

Csodaszer

Az utóbbi időben a blogon kívül sok minden más is elhanyagolódott az életemben, nem önszántamból, viszont sajnos:-(
Na, de most! Ma még a siralmas állapotban lévő sütőmet is kisuvickoltam. Teljesen reménytelennek tűnő vállalkozás volt, mert kb. egy hónapja fröcsögve beleégett egy nagy adag rakott kel túlbuzgott leve, amit persze nem mostam ki. Azóta így működött konyhai életem egyik fő mozgatója, így szép lassan fekete lett, az ami egykor színtelen, majd barna volt. Gondoltam, így marad, végül is sütni süt feketén is, az meg külön jó volt, hogy az amúgy átlátszó üvegajtó is fekete lett, legalább nem láttunk be.
Aztán jött egy remek ötlet a barátnőmtől, az amway sütőtisztító gél. Fantasztikusan hatékonyan működött, tényleg, mint a reklámban. Bekentem, vártam kb. egy órát, aztán egy törlés jobbról, egy törlés balról és a sütőm ragyogott. Meg persze én is:-) Nagyon praktikus egyébként a hozzá kapott kis ecset, mert ezzel a legeldugottabb pontokat is könnyedén elértem.
A rend kedvéért: nem, nem vagyok amway-s hálózatépítő és nem is szeretnék az lenni. Csak leírtam egy jó tapasztalatomat egy termékükről.