2010. június 1., kedd

Közösségi kötős blog


"Együtt kötünk" címmel közösségi kötős blogot indítottunk minden kötni tudó és kötni vágyó arra járónak. Részletek itt: www.egyuttkotunk.blogspot.com

2010. május 16., vasárnap

Sütés nélküli túrótorta

Egy újságban találtam a recept eredetijét, kicsit változtattam rajta és így készült el ez a mennyei sütemény, eperrel a tetején. Adri barátnőm szerint egyébként pont így csinálják a skandináv országokban a túrótortát és tényleg nagyon emlékeztet az ikeás ilyesmire.
A tésztához az alábbiak kellenek:
35 dkg darált háztartási keksz
12 dkg olvasztott vaj vagy margarin
3 dkg porcukor
4 evőkanál víz
Ezeket összemorzsolgatom, gyúrogatom és egy normál méretű tortaforma aljára és oldalára nyomkodom, vagyis kibélelem vele a formát. Praktikus, ha levehető oldalú formát használok, ennek majd a tálaláskor lesz jelentősége. Berakom a hűtőbe, hogy amíg a krémet elkészítem dermedjen kicsit.
A töltelékhez szükségünk van 40 dkg túróra, 15 dkg porcukorra, 1 csomag vaníliás cukorra, 1 citrom reszelt héjára és egy kicsire a levéből is, 18 dkg olvasztott vajra. Miután ezeket habosra kikeverem a robotgéppel, szépen beletöltöm a hidegről kivett tésztába. A tetejére bármilyen gyümölcs mehet, én most epret tettem rá.
Visszatettem a hűtőbe két órára, leszedtem a forma oldalát és tatam, már szeltem is. Nagy sikere volt.

2010. március 30., kedd

Mosódió a dm-ben

Már régóta használok mosódiót, mert környezetbarát, praktikus, olcsó és nagyon meg vagyok elégedve a mosási teljesítményével: tiszták és pihepuhák lesznek a ruhák.
Eddig mindig bionagykerben vettem, de tegnap a dm-ben megakadt a szemem egy gyönyörű zsákocskán és legnagyobb meglepetésemre mosódió volt benne. Persze a franciák megint a szememmel fogtak meg- konstatáltam örömmel és már láttam is a szép zsákocskát a mosógépem mellett díszelegni.
Na, de vissza a praktikumhoz: a zsákban egy francia cég által csomagolt, forgalmazott mosódió és pamutzsákocska volt. A fél kg-ós mosócsoda ebben a szép ruhában 2990 Ft-ba került, amit a 15%-os kuponommal vásároltam meg. Mivel egy adag (4-5 szem) diócska 3-4 mosást is kibír, ezért a fenti árért kb. 70 mosás hozzávalóját vettem meg. Az eddig is ismert pozitív tulajdonságok mellett a dm még egy pluszt adott: a termék a magyar Fair Trade Center által is minősített méltányos kereskedelmi szabályokkal került hozzám. Én legalábbis elhiszem ezt és örülök neki.

*A kép innen van.

2010. március 26., péntek

Hamis rakott kel

Meggyónom: becsaptam a gyerekeket. De a jó ügy érdekében bocsánatosnak tekintem a bűnömet és más erre járó, nem annyira húspárti anyukát, apukát is csalásra buzdítok. Azt hiszem, ebben az esetben megéri a mellébeszélés.
Rakott kelt készítettem, hús nélkül, amit mégis megettek gyanakvó, húsimádó utódaink. Sőt, a férjem is, aki se nem gyanakvó, se nem húsimádó, mégsem jött rá, hogy bizony ez egy vegán rakott kel:-)
Így készült:
Leveleire bontottam egy közepes fej, tömött kelkáposztát és egyet forraltam rajta zöldségkeverékes (biovegetás), enyhén sós vízben. Közben beáztattam egy csomag currys-hagymás gabonafasírtport a leírása szerinti két dl vízbe. Megpucoltam és felaprítottam egy fej vöröshagymát és két gerezd fokhagymát, felkockáztam egy paprikát és beledobtam egy pici paradicsompürét, majd az egészet meghintettem pirospaprikával, előtte még sóztam, borsoztam- vagyis csináltam egy pörköltalapot. Eddig mindent úgy csináltam, ahogyan a húsos rakott kelnél szoktam, eztán kezdtem a fondormányt: háromszoros mennyiségű vízben kevés sóval félig megfőztem 15 dkg barna rizst és 15 dkg hajdinát. A 20 percig ázott fasírtport hozzáadtam a paprikás alaphoz, folyamatos kevergetés mellett (hogy szétessen apró darabokra) kb. 5 percig rotyogtattam, majd hozzáadtam a rizs-hajdina gabonakeveréket is és még így is főztem 5 percig. Ezután egy enyhén olajozott tepsibe rétegelve leraktam: káposzta-töltelék-káposzta-töltelék-káposzta sorrendben. 200 fokon 50 percig sütöttem fólia alatt, utána még tíz percig fólia nélkül.
Na, ki fog még húsevőket galád módon kicselezni?

2010. március 15., hétfő

Hajdina

Ez a nagyon finom és egészséges gabonaféle már régóta felfedezésre várt nálunk. Ma végre el is jött a napja, hogy az alábbi finom köretet ügyeskedjem belőle:
25 dkg hajdinát felraktam 3-szoros mennyiségű vízben főni, enyhén sóztam. Egy kisebb kínai kelt laskára vágtam és olívaolajon együtt pároltam egy nagyobb fej lila hagymával és egy fél szár póréhagymával. Sóztam, borsoztam és két csipetnyi kakukkfüvet is szórtam rá. Kb. 20 perc alatt puha lett minden, ekkor a hajdinát hozzákevertem a kínai keles finomsághoz, majd két teáskanál lenmaggal meghintve még öt percig rotyogtattam őket. Körteként ettük: ki rántott sajthoz, ki pedig falafelhez.

2010. március 10., szerda

Neera léböjt kúra

Sok helyen, sokfélét lehet olvasni róla, az én tapasztalataim a következők:
- Mi egy hétig csináltuk, így is terveztük. A méregtelenítés mellett fogyási szándékkal is.
- Ügyeltünk a holdállásra, fogyóholdkor böjtöltünk.
- A Neera szirupot a DM-ben vásároltam meg, ahol felhasználtam egy 25%-os joker kupont és egy 15%-osat a vásárlás végösszegéből, így a 6990 Ft-ba kerülő szirup kb. 4000 Ft-ra jött ki. Ketten 3 doboz szirupot fogyasztottunk el az egy hét alatt, vagyis fejenként másfél doboznyit.
- Barátnőim szerint sima juharsziruppal is lehet csinálni ezt a kúrát, nem tudom, hogy igaz-e, nekem így működött.
- A recept a következő volt: 2 l vízben feloldottam 1,5 dl neera szirupot és belenyomtam két egész citrom kb. 1 dl-nyi levét, majd beleszórtam egy késhegynyi őrölt gyömbért. Ezt a mennyiséget ittuk egész nap, én még pohárba töltve felére hígítottam, a férjem nem.
- Az első két napban eléggé feszült voltam a nem evéstől, ráadásul a nyugodt körülmények is csak a szokásos, itthoni formában voltak adottak. De a szépen csörgedező kilók hamar átlendítettek a nehéz, diszkomfort érzéseken. Megfogadtam a tanácsot: amikor nagyon nehéz volt, azonnal bedöntöttem egy pohár italt és sokkal könnyebb lett.
- Soha nem voltam éhes, nem szédültem, nem fájt a fejem. Kívánós voltam csak, de azt hiszem, ez természetes.
- 3 nap ittam frissen facsart narancslevet (1-1 litert) is és két nap ittam 4-4 dl tejeskávét, csak az íze végett:-)
- 5 napig volt székletem, az utolsó két nap nem.
- Az utolsó két nap nehéz volt nagyon, de jó volt legyőzni magamat és úrrá lenni a rám törő érzéseken, vagyis nem feladni. Érdekes, hogy ezeken a napokon már nem is fogytam. A férjem a két utolsó este megevett egy 1 db banánból, egy db narancsból és 1 db almából álló turmixot, amibe 2 evőkanál lenmagot is tettem. Neki -talán ettől is- minden nap volt széklete és ő is 5 kg-ót adott le.
- A fentieket leszámítva végig energikusak és erősek voltunk, valamint nagyon élveztük a lelassult idő megtapasztalását. Teljesen világossá vált, hogy a rohanó életünket magunknak csináljuk, belülről pörgetjük magunkat, pl. az evéssel is.

2010. február 18., csütörtök

A pizza, ami nekem is sikerül

Merthogy eddig egy se sikerült: nem kelt meg, száraz lett, kemény lett, vastag lett, vékony lett, mígnem aztán egy barátunktól megtanultam ezt. Kenyérsütő gépben dagad-kel, úgyhogy a feltétek elkészítésével együtt kb. fél óra alatt meg van.
A kenyérsütő edényébe beleszórok 900 gramm sima lisztet. Rámerek 6 evőkanál olívaolajat, másfél evőkanál sót, 2 evőkanál cukrot. Beleszórok 2 zacskó szárított élesztőt és végül leöntöm 430 ml langyos vízzel. Indulhat a gép dagasztó-kelesztő programja, nálam ez másfél óra. Mikor kiveszem, kukoricaliszttel megszórt deszkán átgyúrom, formázom, miközben a sütőt maximális hőfokra melegítem elő, ez az én esetemben 250 fok. 15-20 perc alatt sül meg így. Attól is nagyon finom, hogy a snassz magyaros megoldás helyett (sajt a tetejére) a feltétek rápakolását a sajttal kezdem, aztán jön a szósz (tejfölös vagy paradicsomos nálunk) és úgy a többi (kukorica, gomba, sonka, hagyma, tengerikütyü, ki mit szeret). Ebből az adagból 4 db 30 cm-es pizza lesz.