Andrew Wolpert előadása Fóton

Az alábbiak az előadáson készült jegyzeteim:

Fót, 2009.04.23.

Közösségteremtés a waldorf iskolákban

A.W. waldorf iskolában növekedett, majd volt waldorf szülő, hamarosan waldorf nagyszülő lesz. Jelenleg a budapesti antropozófiai intézetben dolgozik, de szoros munkakapcsolata van a gödöllői Árnikával is.

A mai ember környezete, élete olyan, hogy elszigetelve érezzük magunkat a munkahelyünkön, a lakóhelyünkön, sokszor a családunkban is. Nagyon mélyen gyökerezik bennünk az az érzés, vágy, hogy tartozzunk valahova. Sajnos ezt a lehetőséget, a közösséghez tartozás érzését a múltban elveszítettük, mára már nem úgy működnek a közösségek, ahogyan régen. A vágy, hogy mégis tartozzunk valahová szentimentális érzéssé változott.

A XXI. sz-ban a közösséghez tartozás új értelmet nyert. A jelen kor közösségei munka köré szerveződve alakulnak ki. Az együtt dolgozás, a közös cél szülheti meg a közösségeket, ezért magának a közösségnek a megteremtése már nem cél. Az együttdolgozásból születő közösségek akkor jók, ha egészségesek. Nem harmonikusak, hanem egészségesek. Az állandó harmónia nem jó a közösségnek, kell a dinamika.

Mi is a közös feladatunk a waldorf közösségekben? Felkészíteni a gyerekeinket arra, hogy megtalálják a saját sorsukat, hogy a saját életüket tudják élni, hogy emlékezzenek a szándékaikra. Ehhez a waldorf pedagógiában a folyamatok (ritmikusság, művészetek) és a tartalmak (tudás: arra emlékezni, ami mélyen a gyerekben benne van) adnak segítséget. A tartalmak említésekor fontos hangsúlyoznom, hogy nem adatokról, tényekről van szó. Akkor, amikor egy waldorf iskolában pl. kémiát vagy nyelvtant tanítunk, azt nem azért tesszük, hogy a gyerekeink képleteket és szabályokat tanuljanak, hanem azért, hogy a képletek és a szabályok megmutassák nekik: rend van a világban. És a rendet sem azért kell megismerniük, hogy rendszeretők legyenek, hanem azért, hogy biztonságban érezzék magukat a világban és a biztonságban könnyen megélhessék saját sorsukat.

Mit is értek saját sors/végzet alatt? A gyerekek magukkal hoznak egy csomó mindent az előző életeikből, a nevelés célja véleményem szerint az, hogy a gyerekek felnőve képesek legyenek ezekre az előző életbeli tapasztalásaikra emlékezni, ezek alapján tudják a saját sorsukat élni.

Hogyan segíti ezt a waldorf iskola? Hadd hozzak egy párhuzamot a színház világából!

Dráma: valamiféle spirituális valóság, amit nem igazán látunk, de észlelünk.

Színész: egy saját személyiséggel bíró egyén, akinek a feladata a rendező instrukciói alapján mintegy feladva önmagát megjeleníteni a darab egy szerepét.

Rendező: az ő munkája nem látszik, teszi a dolgát, valamiképpen értelmezi a darabot , tudja mit akar, ő a főnök.

Közönség: ő se látszik, a sötétben ül, adja pénzt, a támogatást, az érdeklődést, ha tetszik a darab, visszajár megnézni újra és újra.

Színdarab: a keret, a darab, az előadás tartalma

Színház: maga a hely, ahol a dráma létrejön.

Hogy is néz akkor ez ki az iskolában?

Dráma= a waldorf arkangyal (szerintem létezik)

Színész= a tanárok, akik követik a gyerekek szándékát, akaratát, értelmezését, nem saját akaratuk után mennek, a bennük lévő képességeket, vágyakat képesek a gyerekek útmutatása alapján használni. Azt a fajta tudatosságot kell képviselniük, ami a gyerekekből hiányzik.

Rendező= a gyerekek, akiknek megvan a saját életükkel kapcsolatos saját értelmezésük, tudják, hogy mit akarnak.

Közönség= a szülők. Ők adják a gyerekeknek és a tanároknak is a ritmikusan visszatérő segítséget, támogatást.

A felnőtteknek (tanárok, szülők, adminisztráció) az a feladatuk, hogy megpróbáljanak asztrál testükből egyre inkább szellemi lényekké válni, ezzel segítve a gyerekek fejlődését. A lényeg, hogy próbálkozzanak, elkezdjék ezt a folyamatot. A gyerekek pontosan fogják érezni, ha már belevágtunk és ez elég is nekik. Nem a tökéleteset várják el tőlünk.