2009. április 30., csütörtök

Avokádókrém

Finom, egyszerű, ízletes, nem kell hozzá sok minden. Én így szoktam készíteni:
Veszek két darab avokádót. Ha kemény, pár napra banán mellé teszem, megpuhul.
Szétvágom, a szép nagy magját a gyerekeknek adom játszani. A belsejét kikaparom, egy tálkába teszem. Hozzáadok egy cseppnyi olívaolajat, hogy krémesebb legyen, aztán ízesítem egy pici frissen őrölt borssal(kb. 3 tekerés), 2-3 gerezd fokhagymával, pár csepp citrommal. És már ehetjük is: pirítósra, kétszersültre, akármire kenve. Ha esetleg marad, hűtőbe teszem. Másnapra kissé megbarnul, de az íze ugyanolyan finom.
Nagyon egészséges (koleszterinszintet csökkenti), tápláló. Lehet bio is, minden hozzávaló könnyen beszerezhető biováltozatban is.

2009. április 25., szombat

Andrew Wolpert előadása Fóton

Az alábbiak az előadáson készült jegyzeteim:

Fót, 2009.04.23.

Közösségteremtés a waldorf iskolákban

A.W. waldorf iskolában növekedett, majd volt waldorf szülő, hamarosan waldorf nagyszülő lesz. Jelenleg a budapesti antropozófiai intézetben dolgozik, de szoros munkakapcsolata van a gödöllői Árnikával is.

A mai ember környezete, élete olyan, hogy elszigetelve érezzük magunkat a munkahelyünkön, a lakóhelyünkön, sokszor a családunkban is. Nagyon mélyen gyökerezik bennünk az az érzés, vágy, hogy tartozzunk valahova. Sajnos ezt a lehetőséget, a közösséghez tartozás érzését a múltban elveszítettük, mára már nem úgy működnek a közösségek, ahogyan régen. A vágy, hogy mégis tartozzunk valahová szentimentális érzéssé változott.

A XXI. sz-ban a közösséghez tartozás új értelmet nyert. A jelen kor közösségei munka köré szerveződve alakulnak ki. Az együtt dolgozás, a közös cél szülheti meg a közösségeket, ezért magának a közösségnek a megteremtése már nem cél. Az együttdolgozásból születő közösségek akkor jók, ha egészségesek. Nem harmonikusak, hanem egészségesek. Az állandó harmónia nem jó a közösségnek, kell a dinamika.

Mi is a közös feladatunk a waldorf közösségekben? Felkészíteni a gyerekeinket arra, hogy megtalálják a saját sorsukat, hogy a saját életüket tudják élni, hogy emlékezzenek a szándékaikra. Ehhez a waldorf pedagógiában a folyamatok (ritmikusság, művészetek) és a tartalmak (tudás: arra emlékezni, ami mélyen a gyerekben benne van) adnak segítséget. A tartalmak említésekor fontos hangsúlyoznom, hogy nem adatokról, tényekről van szó. Akkor, amikor egy waldorf iskolában pl. kémiát vagy nyelvtant tanítunk, azt nem azért tesszük, hogy a gyerekeink képleteket és szabályokat tanuljanak, hanem azért, hogy a képletek és a szabályok megmutassák nekik: rend van a világban. És a rendet sem azért kell megismerniük, hogy rendszeretők legyenek, hanem azért, hogy biztonságban érezzék magukat a világban és a biztonságban könnyen megélhessék saját sorsukat.

Mit is értek saját sors/végzet alatt? A gyerekek magukkal hoznak egy csomó mindent az előző életeikből, a nevelés célja véleményem szerint az, hogy a gyerekek felnőve képesek legyenek ezekre az előző életbeli tapasztalásaikra emlékezni, ezek alapján tudják a saját sorsukat élni.

Hogyan segíti ezt a waldorf iskola? Hadd hozzak egy párhuzamot a színház világából!

Dráma: valamiféle spirituális valóság, amit nem igazán látunk, de észlelünk.

Színész: egy saját személyiséggel bíró egyén, akinek a feladata a rendező instrukciói alapján mintegy feladva önmagát megjeleníteni a darab egy szerepét.

Rendező: az ő munkája nem látszik, teszi a dolgát, valamiképpen értelmezi a darabot , tudja mit akar, ő a főnök.

Közönség: ő se látszik, a sötétben ül, adja pénzt, a támogatást, az érdeklődést, ha tetszik a darab, visszajár megnézni újra és újra.

Színdarab: a keret, a darab, az előadás tartalma

Színház: maga a hely, ahol a dráma létrejön.

Hogy is néz akkor ez ki az iskolában?

Dráma= a waldorf arkangyal (szerintem létezik)

Színész= a tanárok, akik követik a gyerekek szándékát, akaratát, értelmezését, nem saját akaratuk után mennek, a bennük lévő képességeket, vágyakat képesek a gyerekek útmutatása alapján használni. Azt a fajta tudatosságot kell képviselniük, ami a gyerekekből hiányzik.

Rendező= a gyerekek, akiknek megvan a saját életükkel kapcsolatos saját értelmezésük, tudják, hogy mit akarnak.

Közönség= a szülők. Ők adják a gyerekeknek és a tanároknak is a ritmikusan visszatérő segítséget, támogatást.

A felnőtteknek (tanárok, szülők, adminisztráció) az a feladatuk, hogy megpróbáljanak asztrál testükből egyre inkább szellemi lényekké válni, ezzel segítve a gyerekek fejlődését. A lényeg, hogy próbálkozzanak, elkezdjék ezt a folyamatot. A gyerekek pontosan fogják érezni, ha már belevágtunk és ez elég is nekik. Nem a tökéleteset várják el tőlünk.

2009. április 20., hétfő

Grízpuding vagy grízfelfújt (???)

Nagyon régóta szerettem volna megtanulni elkészíteni, most a húsvéti nyuszi segített ebben, Eszti sógornőm kezei által. Ő készítette el a családi locsolós bulira, azóta már én is megcsináltam, imádom!

Kell hozzá:
1 l tej
10 ek. dara (búza vagy kukorica)
egy csipetnyi só
3 egész tojás
1 tojás sárgája
méz vagy cukor ízlés szerint
lekvár a tálaláshoz

A grízt megfőzöm a tejjel és a sóval, úgy, mintha tejbegríz készülne. A végén édesítem, hogy le ne égjen. Utána beleütöm a tojásokat és a plusz egy sárgáját. Sütőpapírral bélelt őzgerincformába öntöm, a tetejét is lefedem sütőpapírral és 180 fokon kb. fél óráig sütöm. Ha van rá idő, érdemes megvárni, míg kihűl, mert hidegen az igazi:-) Mellé lekvár jöhet, eperrel a legfinomabb szerintem, de nálunk mással is nagyon népszerű édesség.
Ezt is könnyen lehet bio-változatban készíteni, ha a jelen gazdasági helyzetben még futja rá:-)

2009. április 5., vasárnap

Mandulagyulladás kezelése gyengéden

Sajnos nagyon nehezen keveredünk ki ezekből a kora tavaszi vírusokból. A múlt héten mandula- és külső fül-gyulladása volt kislányunknak.
Nehezen javult a homeopátiás szerektől, ezért a múltkori hagymás fülpakolás hatékonyságán felbuzdulva újra átlapoztam a Nagy Gyermek-kalauzt. Citromos borogatást ajánlott, kipróbáltam, nagy sikerrel, az alábbiak szerint:
A SPAR-ban vettem bio citromot, egy szemet felkarikáztam 5-6 vékony szeletre. Négybe vágtam egy textilpelenkát, egy ilyen negyed pelenka közepére sorba raktam a citromszeleteket. Összehajtogattam, kicsit megnyomkodtam, éppen csak annyira, hogy a citrom levet eresszen. Készítettem egy másik ugyanilyet a másik mandulára, majd gyapjúsállal a lányka nyakára erősítettük őket. 20 percig hagytuk rajta, reggel is és este is. Szépen lelohadt a gyulladás, 4 nap alatt. Mellette még Lymphomiosot-cseppeket kapott, egy órával a pakolások levétele után.