2009. március 25., szerda

Lassú emésztés

Sajnos a fenti problémával küzdök jómagam is. Ez a jelenség azon kívül, hogy nagyon kényelmetlen érzés, veszélyes dolgokat is eredményezhet. Okozója pl. az elhízásnak, emésztőrendszeri daganatoknak, hogy csak a legdurvábbakat említsem.
A szétválasztásos táplálkozás (testkontroll, 90 napos diéta) sokat segített nehéz ügyeimben. Napi szinten fogyasztok lenmagot, lehet kapni őrölten is, de én a nem őröltet használom. Mivel nincs íze, bármibe képes vagyok beletenni: házi péksütikbe, joghurtba, köretekbe, de van úgy, hogy csak bekapok két kanállal és iszom rá egy nagy pohár vizet.
Finnországban élő barátnőm hívta fel a figyelmemet a Psylliumra, vagyis az útifű maghéj-őrleményre. Ott a fűszeres polcon minden boltban megtalálható, gluténmentes süteményekbe teszik nyelvrokonaink, szelősebbé, könnyebbé teszi azokat. Áldásos hatását a lassú emésztéssel küzdők is megtapasztalhatják, szerencsére már én is. Kaptam a finn változatból is, de Magyarországon is kapható, többféle változatban. A helyi bioboltban ezt a fajtát, találtam, 2100 Ft-ba került. Mindenféle ízesítésben létezik, én natúrt próbáltam ki, teljes sikerrel. Naponta 3x eszem belőle 2 kávéskanálnyit. Három napja használom, azóta minden étkezés után van székletem. Akinek volt már szorulása, tudja, milyen felemelő érzés... Nem lehet hozzászokni, nem okoz függőséget, hosszú távú alkalmazása javallott. Hurrá!
Bevenni elég macerás, mert pillanatok alatt zselés állagú lesz, elég nehéz lenyelni. Kísérletezéseim alapján arra jutottam, hogy először veszek egy kevés folyadékot a számba, aztán rá a port és egyből lenyelem. Így szinte észrevétlenül csúszik le a torkomon.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése